Halfogások feltöltése
Dajka Gyula
2015-01-23

Első szezonom a Don Carp Baits Teszthorgászok között


Sziasztok, Dajka Gyula vagyok, körülbelül 2009 óta bojlizok . Főként Hajdú-Bihar Megyében horgászok, de kedvenc vizeim közé tartozik Harsány , Palotás , Pród . A 2014-es évig sok olcsóbb és drágább bojlit kipróbáltam mindig volt kedvenc , de sose volt olyan hogy csak egy márkával csalizzak- egészen a 2014-es évig. 2014 tavaszán úgy döntöttem hogy kipróbálom hogy csak egy márka ez a DON CARP BAITS lett, mivel már kipróbáltam a csalijait és minden meg van benne amivel kapitális halakat lehet megfogni . Zoli nagyon korrektül elmondta mi az ami a tavaszi szezonban nagyon bevált golyó, nem az a gyártó akit csak az érdekel hogy eladja a beragadt termékeket.
Miután megkaptam a kis csomagot már készültem is az első tavaszi pecámra a célterület a Palotási víztározó lett. Horgásztársam Nagy Lajos Dávid volt aki egyben unokaöcsém is,elég sokszor együtt horgászunk. Legutóbb itt 2011-ben horgásztam akkor nagyon sokat fogtunk,hatalmas vízfelület 73ha. Meglehetősen egyhangú, sík a fenék, törések nélkül. Általában vékony az iszapréteg, elszórva kagylópadok is találhatók. Igazi változatosságot jelent a vízzel elárasztott “kövesút”, mely az ott található öböl két oldalát kötötte össze az elárasztás előtt. Ez a fél méteres kiemelkedés igazi “haltartó hely”! Mikor megérkeztünk a szeszélyes április megmutatta hogy még azért nincs olyan meleg. Viharos szél és kb -1 fok fogadott bennünket. Körbesétáltuk a tavat és elkezdtük az infógyűjtést. Szinte mindenhol ültek már így nem sok választásunk maradt mi a Berek-be ültünk. Ez nekem már ismerős pálya volt, mert itt már 2011-ben horgásztam Földesi Ambrus barátommal. Miután elfoglaltuk a horgászhelyet felépítettük a tábort, felfújtuk a csónakot irány a víz. Megkerestük a számunkra legszimpatikusabb helyet (KB 180-200 m-re horgásztunk). Mivel elég hideg volt napközben +5 és viharos szél, ami északi volt ez nem nagyon kedvezett nekünk. Csali összesen 4 bottal horgásztunk így közösen úgy döntöttünk : 1-Máj,2-chili-máj,3-big-boss pellet ,4-ananász egy fél eper pop up-al. Alapozó etetésnek KB 1,5 kg golyót és 3 kg magot etettünk be. A golyók chili-máj és máj kombóból áltak. A magmix tigri,kender kukorica borsó. A szerelések kb 13 órára a helyükön voltak . Az első kapás 2 óra elteltével jelentkezett a máj-as golyóra.Ez egy 6,5 kg-os töves volt. Fotó puszi mehet vissza, ezután nem sokkal elfüstölt a másik bot is ez sajnos csak egy 4 kg-os volt, de nem baj ennek is örültünk. Pozitívan vártuk az estét, jött is, de nem a kapás, hanem a -4 fok. Sajnos az estét és a következő 2 napot megúsztuk kapás nélkül. Viharos szél és hideg uralta a napjainkat. A tóparton sokan feladták a horgászatot közte neves Szlovák és Cseh csapatok is. Mi kitartottunk és a 4. nap fogtunk egy 7,5 kg-os 2 szem 20-as chili-májjal. Ez újra reményt adott. De nem sokáig mivel ez után az időjárás nem kedvezett KB 90-100 km/h széllel a csónakunk sem bírt. Ezért dobtuk a botjainkat, de ez sem segített. Egy hét 3 hal nem sok, de mi ennek is örültünk, igaz csalódottak voltunk.(Jövünk még mi ide!) Ezután 1 hét pihi csak a család, de nem bírtuk sokáig mert max 1 hét telt el, de mi már nem bírtuk tovább. Gondoltunk 1-et ugorjunk le Pródra de csak 24 órára mivel utána sajnos nekem menni kellett vissza Ausztriába dolgozni. Na, ez már peca volt!!!Miután megérkeztünk a tónak a legvégére ültünk le a földnyelvre . Szembe szél +20 fok május a halak fele már ívott. Miután rakétával beetettünk KB 90-100 méterre és a csalikat a vízbe juttattuk nem kellet csak 15 percet várni az első potyeszra, ami egy 3 kg-os tükrös volt. Én 3 bottal unokaöcsém 2 bottal .A csalik Chili-máj,Máj,Robin-Red. Ezt a 3 ízt használtuk és csak oldódót. Huszonnégy óra alatt 183 kg halat fogtunk legnagyobb 11,8kg átlagsúly 5,6 kg. Voltak kisebbek is meg nagyobbak is, de ez egy brutál peca volt Max 10 perc perkapás!!! A Don Carp Bait itt is bizonyított .A túra után sajnos vissza kellett mennem Ausztriába dolgozni. Szevasz, peca októberig  ! Októberben miután hazaértem szerencsére tudtam helyet foglalni Harsányba október 12-16. Mikor megérkeztem 2 barátom is velem tartott igaz ők csak 12 órára érkeztek. Én a 6-os helyet foglaltam, ami igazi nagyhalas pálya. Miután kipakoltam és a botokat előkészítettem a vízre mentünk és pontosan 110 méterre a parttól elhelyeztünk egy bóját, amit apró magokkal és Don Carp Baits chili-máj, máj és Robin-Reddel óvatosan megetettünk. A csali 2 boton chili-máj 24mm oldódó, a másikon pedig Robin-Redoldódó 20mm-es. egész nap KB fél óránként dobócsöveztünk. Sajnos ezt a napot megúsztuk kapás nélkül. A barátaim este el is mentek így egyedül maradtam, de reggel meg is érkezett az első halam, ami egy 9 kg-os tükrös volt. Jól indult a napom a csali a kedvencem a chili-máj 24 oldódó volt. Ezután megérkezett a horgásztársam Földesi Ambrus, aki csak ezen a napon csatlakozott hozzám. Miután a barátom Ambrus is Vízbe juttatta a csalikat. Nem telt el sok idő és megjött a következő egy 11 kg-os nyurga a csali chili-máj. Ezután bizakodva vártuk az estét. Eljött az este 9 óra egy füstölős kapás és egy 16,7 kg tükröst sikerült a bölcsőbe rakni. Na, ez feldobta a hangulatot nem kellett sokat várni a következőre, ami új egyéni rekordom lett egy hatalmas fárasztás után 21,8kg-os tükröst mérlegeltünk. Másnap reggel a barátom is csalit váltott chili-máj lett így az összes botunkon. A következő napi fogásunk 12kg, 11kg, 13,5kg. Minden Don Carp Baits Chili-máj 24mm-es oldódóval fogtuk. Amit én már csak Harsány Speciálnak hívok  ! Nagyon jó túra volt halakban gazdag!!! Ezután már csak egy túrám volt, ami egy 3 napos túra volt a párommal a tokaji Kovács tavon! Azért választottam ezt a tavat, mert így a párom is el tudott jönni velem, aki a sátras pecát nem részesíti előnyben, de itt faház volt, ami elég jól felszerelt. Nov. végén tudtunk ide eljutni a 2-es faházba. Mikor megérkeztünk azzal a sajnálatos ténnyel szembesültünk, hogy a napközbeni hatalmas köd és a -2-0 fok nem igazán kedvez a tónak és nem nagyon fognak rajta! Bepakolás után a botokat felcsaliztam , természetesen 2 botomon Don Carp Baits Chili-máj volt az egyik egy eper pop-up al kikönnyítve. A harmadik botomon egy szem ananász 24 mm-es oldódó. Az első hal 3 óra elteltével jelentkezett egy 9 kg-os töves, természetesen itt is a chili-máj!! Ezt nem hittem el ahova megyek felrakom ezt a csalit és húzza!! Nekem a kedvenc csalim lett ami szerintem érthető!! Köszi, ZOLI!!!! Az éjszaka folyamán 2 halat sikerült fogni ugyanezzel a csalival egy 7,6kg és egy 8,9kg-ost! Másnap hatalmas köd lepett be mindek KB 15 méterre láttam el a bóját is csak saccoltam merre lehet! Nem is fogtam az nap csak a botot pedig mindent próbáltam ! Utolsó nap 2 halat sikerült fognom egy kerek 10 kilósat és egy 7,6kg-osat! Ez is Chili-máj ra. Nem a legjobb pecám volt, de a szabadba voltam és a párommal !!!!

Összegezve: Mióta a Don Carp Baits csalijaival horgászok 2 egyéni rekordot is megdöntöttem mind 24 óra alatt 183kg mind legnagyobb 21,8kg ezt mind egy csalinak köszönhetek a Don Carp Baits Chili-májnak, ja meg Zolinak!!

Köszönöm a bizalmat Zoli, remélem még sok újabb rekordot fogok a csaliddal megdönteni!!

Dajka Gyula
Don Carp Baits Teszthorgász

Új hozzászólás
Gyōrgye Róbert
2014-10-14

Sziasztok eggyik elmenyemet szeretnem megosztani veletek! :)
Augusztusban horgaszatra indultunk baratommal csak sajnos neki visszakellett mondani az utolso napon a munkahelye miatt!
Gondoltam en azert nekivagok egyedul is!
Szelidi tó vizpartjan toltottem el egy hetet!
Mikor megerkeztem kicsit elkeserito volt hogy a kedvencnek tartott helyemen ulnek! Meg majdnem az egesz "to farka" reszen! Egy kis "lukban" telepedtem meg ami szerintem evek ota nemvolt horgaszva! Sebaj... Satort felallitottam kozben lenezett kicsit az eggyik jo baratom! Botokat elkeszitettem,alvanyt felallitottam. Elso botomat a nadfaltol 1meterre egy kisebb toresnel helyeztem el,kozben indultam be a 2.botommal! Feluton jartam mikor megszolalt a jelzom de mire hatrafodrdultam mar Csaba baratom farasztotta is! Kiertem indulhattam be ujra, leraktam a helyere,kiertem mar gyanus volt hogy nagyon laza a zsinorom es nem al be a swinger de ekkor egy eroteljes huzassal megindult felfele a jelzom ! sikerult ot is matracra fektettni es olyan sulyban volt mint az elozo testvere (3kg ) utana egy feloras csend kovetkezett! Baratom is hazament! Pont kentem a kis szendvicsem mikor elfustolt a 2.botom Amit a to kozepere raktam le ismet 3kg koruli potyka volt! Meg az este folyaman sikerult korulbelul 10db 1,5-3kg kozti pontyokat es amurokat elcsipnem ami a Szelidi tavon rendkivul eredmenyesnek szamit! Masnapom szinte teljessen halott volt es az utana levo este is csak 1darab Amur ebresztett fel! :) reggel arra keltem hogy szakad az eso pedig delre lehivtam 4baratomat egy paprikaskrunplis ebedre ami az eso miatt nem jott ossze sajnos! De az eso meghozta a halak etvagyat is 4-5darab pontyot fogtam de sajnos eggyik sem lepte at meg az 5kg sulyhatart sem! De ezmiatt nem szomorodtam el mivel volt meg ido boven... Elerkezett az este es az amire nem is szamitottam! Elalt az eso es az ejszaka folyaman 6-7 hal latogatott meg legkisebb egy 6,20asponty legnagyobb 8,70es ponty es egy 8,40es Amur tobbi hal 7kg korul mozgott! Nagyon orultem mivel szinte a Szelidi tavon szinte lehetettlen! Az utolso ejszakaig csendben voltak a botok,utolso ejszaka jott egy 9,70es Amur es 8kg koruli ponty! Meg 2db 1,5kg koruli!
Hazafele megaltam beszelgetni 2szomszedomnal az eggyik 2napja ult csendben a masik 3nap alatt egy 2kgos pontyot fogott! Igaz a 10feletti resz elkerult de igy is remek elmeny volt! Bemutattam hogy a Szelidi tavon is a legjobb valasztas a DCB!!!
Koszonom nektek ezt a csodalatos hetet!
Gyōrgye Robert

Új hozzászólás
Ábrahám Gyula
2014-10-06

Arizona Carp Lake Biatorbágy
2014.10.03-05


Csapatunk a hétvégén egy újabb horgásztúrán vett részt Biatorbágyon!Nagy várakozások előzték meg a horgászatot hiszen most először etető hajót is kölcsönzött a csapat a jobb fogás reményében. A horgászatot meg előzően az interneten rá találtam egy 48 órás online horgász versenyre és gondoltam össze kötöm a kellemest a hasznossal igy be neveztem.A verseny eredményeibe csak a tükör ponty számított bele abból is a leghosszabb méretű .A túra előtt Zolival egyeztettem hogy egy új dologgal is meg próbálkozom amire az áldását adta de erről majd a túra végén irok!A túrával kapcsolatban igy előre annyit hogy rengeteg negatív dolog ért minket a majdnem 48 óra peca alatt és el gondolkodtam azon hogy hova is jut majd a bojlis társadalom persze tisztelet a kivételnek és még remélem ők vannak többen !Valamint sajnos ismét be bizonyosodott hogy nem mindenkinek számítanak a halandó kis pénzű emberek érzései és pénze!

Délután 17.15 óra körüli időben érkeztünk meg a tóra:Az időjárás borús kellemetlenül hűvös volt. A halőr háznál átvettük az előre oda szállított etető hajónkat és el foglaltuk a 6-os állást. A pakolás során szóba elegyedtünk a 7-es álláson horgászó fiatal párral akik el mondták hogy az elmúlt órákban szinte teljesen megállt a halak kapó kedve. Előttünk a vízen 4 bója volt látható jóval a tó felén túl lehelyezve a szemközti horgászok által. Jobbra tőlünk horgászó fiatalok bójája pedig jobbról elénk le helyezve .Tudni kell hogy az eddig a tó felét jelző fa oszlopokat a tógazda kiszedte a vízből igy vízterület felét már semmi nem jelzi. Ezeket figyelembe véve ugy döntöttünk nem bójázunk hanem az etető hajót használva a zsinórt jelöljük hiszen ezek a bóják az irányt meg adják számunkra.

Ezekkel a kellemetlenségekkel együttesen e kezdtük a horgászatot .A horgászat elején ugy döntöttünk hogy mivel a halak nagyon nem táplálkoznak minden boton más izzel próbálkozunk hogy ki szürjük melyik az az iz világ amivel kapásra bírjuk őket. Minden bot a helyére került és el kezdtük a vacsora elkészítését.E közben a jobbra horgászó fiatalok két alkalommal is be mentek a bójájukhoz és e közben az etetésünkre sodródtak ahol az evezőkkel a vizet csapkodva igyekeztek kifelé. Először szépen szóltunk nekik a stégről hogy ez igy nem lesz jó de válaszra sem méltattak minket.

Este 20.00 órakór végre felsikított a társam egyik kapásjelzője. A bevágást követően látható volt hogy egy szép halacska igyekszik megszabadulni a horogtól. Egy rövid fárasztást követően került a bölcsőbe egy 7,74 kg-os töves!A halacska dupla 24mm Sushi bojlinak nem tudott ellen állni. Ekkor meg dobbant a szívem hogy nem is igaz a táplálkozásukkal kapcsolatot rossz hírek csak jo csali kell. Ujra csali majd csend .E közben jobbról ismét a vízen a fiatalok természetesen előttünk a vízen.
Ezt már nem bírtuk szó nélkül át mentünk hozzájuk. Átérve világosan látszott hogy a bal oldali bójájuk teljesen mi elénk volt le téve amire fel is hívtuk a figyelmüket.
Elmondtuk nekik hogy nem azért etetünk a drága bojlival hogy ők is a mi etetésünkön horgásszanak. Ezt már ugy tünt meg értették és a bójájukat kivették és át telepítették.

Majd teltek az órák a tavon teljesen csend honolt sehol egy felsikító kapásjelző hang. Lassan nyugovóra tértünk. Hajnalban 04.00 órakor a kapásjelzőm hangjára ébredtem. Kikászálódtam a faházból kezembe vettem a botot és éreztem hogy nem nagy halacskát fárasztok de legalább már valami van.A halacska dupla 24mm-es májasra érkezett. Szákolást követően egy 4,82 kg-os töves került mérlegelésre. Még uton volt a szerelékem a hajóval a helyére amikor a bal szemem sarkában láttam hogy az egyik szwingerem alig láthatóan fel le mozog. A kapásjelző teljes csendben .Szóltam társamnak vegye át a hajót és oda léptem a botomhoz. Kezembe vettem megemeltem és ebben a pillanatban elemi erővel indult meg a hal balra. Elkezdtünk küzdeni egymással én loptam tőle a zsinórt amit ő érezve dupla annyit lopott vissza. Aztán szép lassan éreztem hogy kezdi feladni a harcot és a stég közelébe húztam.A sötétben a lámpa fényében egy gyönyörű tok teste fénylett .Nagyon örűltem neki mérlegelés során kiderült hogy a hal súlya 7,12 kg. Természetesen Robin Red csalira érkezett pasztázva. Ezt követően minden bot újra csalizása történt és reggeli. Az éjszaka során sajnos be bizonyosodott hogy a halak valóban nem táplálkoznak valami intenzíven,de bíztunk abban hogy majd a nappali fény ezen változtat.
09.00 óra körüli időben aztán újra meg szólalt az egyik kapásjelző és egy gyönyörű egészséges kicsike 2,5 kg-os töves ficánkolt a bölcsőben.A csali fel helyezése után a behúzás során aztán érkezett az ujabb fekete leves!Fel mondta a szolgálatot az etető hajó.Mi jöhet még!telefon és egy nagyon korrekt úri emberrel beszéltem aki közölte hogy kb.3 óra mulva tud csak érkezni a váltás hajóval de elnézésünket kéri .Igy addig dobálós peca!
Majd ujra pár óra csend következett. Csak azon a botomon voltak kapások amin az uj csalit próbálgattam de csak 0,5 kg súlyú kárászokat sikerült vele fogni. A túra során ezekből a halakból még 4 db érkezett dupla 24mm-es Robin Red csalira. A tétlenség alatt a szemben horgászó spori többször meglátogatta a bójáit és minden alkalommal beérkezve fél méter magasról kidobta a csónak súlyt a vízbe etetett majd szerelékét az elénk lerakott bójáján túlra tette le.De nem szóltunk annál kultúráltabb emberek vagyunk mint hogy ezen vitázzunk bár kivel. A véleményünk meg volt róla és persze biztos látták hogy azért mi csak húzunk halat amíg ők csendben ücsörögtek.

Szép lassan meg főt az ebéd is végig kóstoltuk a pálinkákat is és megebédeltünk. Közben a szomszédban lévő párral jókat beszélgettünk elemeztük az általunk ismert tavakat. Közben megérkezett a váltás hajó és a tulaj sűrű bocsánat kérés követően el mondta hogy fájdalom díjként egy nagyobb teljesítményű hajót hozott nekünk és még 3 db akkumulátort hogy ne keljen a töltéssel bajlódnunk!Végre ismét egy olyan ember aki tiszteli a horgászokat és azt tartja szem előtt a vállalkozásában hogy jó szájízzel váljunk el egymástól.
Nem sokkal kettő óra előtt aztán a kisérleti csalimmal csalizott botom kapásjelzője sikított fel. Megemeltem a botos és éreztem hogy nem nagy a halacska de legalább már nem kárász. Fárasztást követően egy 2,5 kg-os töves került partra .Ezt követően fél óra sem telt el és ismét el húzta egy halacska ezt a szerelésemet és egy 3 kg-os töves került ki a vízből .Szép lassan fel támadt a szél és szemetelt az eső. Ezzel a bottal egy órán beül még két hasonló halacskát segítettem partra. Társam kolbász fokhagyma golyóval szintén a partra segített 3 db hasonló halacskát. Rá kellet jönnünk hogy a tavon a kis testű halak táplálkoztak

Szép lassan eljött az este a kellemetlenül lehűlt levegőben be fűtöttünk a házban. Besötétedett!!!

Röviddel a sötétedést követően társamnak kapása volt majd a botra rá emelve mondta hogy végre a napközben fogottaknál darabosabb halacska érkezik. A hal a stégig nagyon könnyen ki jött de aztán ott minden turpisságot be vetett amit eddig csak tanult. Hol a nádba igyekezett hol pedig a stég alá szeretett volna menekülni. Szákolást követően kiderült hogy a túra eddigi legnagyobb halát sikerült megfognunk 24mmm-es szilvás golyóval egy 8,54 kg-os egészséges töves!
Ujra csali és a már sajnos jol megszokott csendes órák következtek. Ugy döntöttünk kihasználjuk ezt és nyugovóra tértünk kipihenni a hét fáradságait. Még szinte el sem aludtam amikor ismét a kapásjelző hangjára riadtunk meg. Kimentem a bothoz a szwingerem teljesen beejtve a zsinór a vízen belazulva!Bevágás majd azt tapasztaltam hogy a halacska teljesen össze szedte a társam három szerelését. Igy nem csak a halat hanem pluszban három szerelést is fárasztottam. Ehhez képest rövid idő alatt sikerült partra segíteni egy 7,14 kg-os tövest 24mm-es szilvás golyóval. Ekkor már kezdtem megijedni hogy nem sikerül tükröst fognom hiszen a versenybe csak az számít bele.!El kezdem ujra csalizni amikor elfüstölt az egyik botom megemeltem és éreztem hogy a szerelék jobbra van majd hirtelen elfüstölt a másik is. Elég nagy ellen állást éreztem de csalódnom kellett. Pár perc alatt kiderült hogy a tőlünk jobbra ülő fiatalok szereléke fityegett a zsinóromon. Gyönyörűen felcsalizva. Hát ekkor már elgurult a gyógyszerem hogy hogy lehetnek emberek ilyenek hogy ki használják azt hogy amíg alszunk ráhúznak a mi etetésünkre. Nem pazaroltam az időt beszélgetésre velük hiszen azt le szűrtem hogy nem fogják fel miről beszélünk elkezdtem kihúzni amig jött majd amikor már feszült a zsínórjuk és szólt a kapásjelzőjük elvágtam azt.E közben a szomszédban teljes csend!
Kezdtem le nyugodni csalizgattam amikor fel néztem és azt láttam hogy a szemközti horgász előttünk a stég előtt 10m-re csónakban a vízen és kérdőre von minket hogy hogyan kerül a szereléke vége ami feltehetőleg el szakadt a stégünk elé. Ekkor uri ember módjára közöltem vele hogy feltehetőleg a mi etetésünkre lerakott szerelékét az általam fárasztott hal szedhette össze!Ő ezt nem hitte el felháborodottan vont kérdőre minket ismét de közöltük vele hogy szépen hajókázzon vissza a helyére!Szerintem láthatta és halhatta hogy nem vagyunk nyugodtak és elevickélt.Az eszem meg áll hogy milyen emberek járnak horgászni. Bojlis horgászoknak mondják magukat pedig csak amatőrök. Sokat néznek tévét és azt hiszik tudnak horgászni és semmit és senkit nem tartanak tiszteletben a vízen. Csak az a lényeg hogy ő fogjon halat!

Na le csendesedett minden ittunk egy kis nyugtatót és majd két órát követően ismét le feküdtünk .Hajnalban aztán fél hat körül ismét kapásjelző hang csengett a fülemben. Társam 24mm-es szilvás golyóval fogott egy csodálatos 6,48 kg-os tövest. Még vissza sem húzta a botját amikor ismét füstölős kapás!A bot kézbe vételekor érezhető volt hogy ez sem rekord hal de nem is az apraja! A lámpa fényénél aztán végre egy gyönyörűséges tükrös teste fénylik. Végre sikerült egy értékelhető halacskát fognom!
Mérlegelés mérés és foto a verseny kódommal. A halacska dupla 24mm szilvás golyóra érkezett 8,16 kg súlyú és ami számomra fontos volt 550 mm hosszú volt.

Lefeküdni már nem volt értelme igy megfőztük a reggelit ami nagyon jól esett az időközben egyre hidegebb nyirkosabb reggelben!
Nem sokkal tíz óra előtt aztán ujra kapás. Egy 7,12 kg-os töves chili-fokhagymára!A délelőtt szép lassan araszolt hallgattuk a F1 közvetítést.A délelőtt folyamán még egy 3,5 kg-os tövest sikerült meg szákolni a fenti csalira!

El fogyasztottuk az ebédet és mintha az időjárás is tudta volna hogy mennyi rossz ért már miket kisütött a nap igy csalva egy kis jó kedvet a szívünkbe!Be fejezte a horgászatot a szemközti spori. Be csónakázott a bojáiért !Be érve azokat ki vette a vízből és módszeresen a csónakja oldalához püfölve takarította ki azokat!Már szora sem méltattuk az egészet. Tudomásul vettük hogy ezen a tavon csak a 9-es állásra szabad foglalni ahol teljesen el szeparálva a többi horgászt kizárva lehet egy igazán jot pecázni!

A beszélgetés közben közölte velünk a szomszéd hogy négy órára el kell hagyni az állásokat mert este verseny kezdődik a tavon.Mi mondtuk neki hogy nekünk sem a foglaláskor sem pedig ide érkezésünkkor nem tettek erről említést. Délután kettő órakor láttuk hogy érkeznek a csapatok a halőr házhoz igy el kezdtünk pakolászni hogy négy órára el hagyjuk az állást. Társamnak e közben ismét kapása volt és a bevágást követően látszott hogy a túra legnagyobb halát sikerült meg akasztania. A hal nem igazán azt akarta mint mi!Szinte mozdulni sem akart majd egy pár perces küzdelmet követően búcsút intett nekünk!Tovább pakolásztunk és röviddel három óra előtt tapasztaltuk hogy a versenyre érkezett csapatok megindulnak az állások felé .Beérve megszállták a stégünket!Rövid eszmecsere persze el kezdték fikázni a DCB bojlikat de hamar közöltem velük hogy fejezzék be mert szerintem meg csak ez ér valamit. Ne a másikkal foglalkozzunk hanem mindenki a sajátjával. Ki pakoltunk köszönés és kifelé.A halőrháznál le adtam a hajót meg köszöntem a halőrnek a felvilágosítást a versenyről!

Összegezve a következőket tudom el mondani!A jo oldala az hogy én ismét nem csalódtam a DCB csalikban bár nem sikerült tul sok halat húzni de az általunk vizuálisan látott horgászoknál jóval többet!Az etető hajó használata valóban nem csak kényelmesebbé hsnem eredményesebbé is teszi a horgászatot igy be fogunk szerezni eggyet!

Negatívumok.: Sajnos be bizonyosodott hogy ezekre a tavakra is rengeteg olyan horgász jár akik nem foglalkoznak semmivel. Lásd ezt a bojázásokon a behúzásokon a másokhoz való hozzá állásukon .Amiről nem irtam a házban kosz az inverter tönkre téve erről senkinek nem szólva!Persze legalább ezt ki cserélték de világításra nem használható mert a lámpa villog mintha discoban lenne az ember!Erről sem szóltak senkinek a halőr meg csak néz mint borjú az újkapura!

Ami viszont a legjobban fáj.Ezen a tavon mindig jol éreztem magam és ugy gondoltam meg becsülik a horgászt!De miért nem lehet szólni előre hogy nem lehet estig horgászni mert…….Miért fizettetik ki igy a házat 48 órára és még csak azt sem mondják utolag hogy bocsánat!Pedig a peca végén a ki érkezésünkor a tógazda is ott volt!Persze én nem fizettem 135.000 ft-ot ki versenyre és csak egy egyszerű vidéki ember vagyok aki ezek szerint nem számít semmit!Örüljek hogy itt horgászhattam pedig nekem nem kis áldozat a család mellett egy ilyen túra anyagi kiadása!A tó természetesen a halaival igy is az egyik kedvencem maradt,csak egy kicsit átértékelődött bennem egy két dolog.

Amit eddig is le írtam !Ezért örülök annak hogy ebbe a csapatba DCB be kerülhettem. Ez egy igazi csapat mindenki segít a másiknak ahol tud legyen az kezdő vagy” profi”!
Továbbra is csak azt tudom el mondani ahhoz képest hogy személyesen még nem sikerült találkoznom Zolival benne egy önzetlen segítőkész embert ismertem meg aki biztosan nem igy rendezte volna le a halandó horgásszal ezt a dolgot!!!
Ja majd el felejtem a turát megelőzően mondtam Zolinak hogy az édes etető bojlijait 2 hétre be áztattam külömböző locsolókba igy próbálok velük horgászni!Az áztatás eredményeként a bojlik külsején egy melasz szerű réteg keletkezett és igen erős intenzív illatot bocsájtottak ki.Igazábol nem tudom meg mondani hogy nagy halat lehet e vele fogni mivel igen rossz időszakot fogtunk ki de az aprajából azért sikerült fogni vele .A teszt célja az volt hogy lenne e jövője egy full áztatott bojli gyártásának természetesen sok sok finomítással!

A verseny eredményét holnap azaz 10.07.-én este teszik nyilvánossá majd beszámolok az eredményről. Hát igy telt el az év utolsó hosszabb túrája csapatomnak!Folytatás márciusban!!Remélem Zoli jövőre össze hozol egy DCB baráti találkozót aminek vendége lehetek és végre egy igazán jó közösségben tölthessünk el egy pár napot!Ez jó alkalom lenne egy házi versenyre amin részt tudna venni a halandó is!!!!


Csak a DCB!!!!!

Görbüljön!!!!





















Új hozzászólás
Ábrahám Gyula
2014-09-26

A kezdet


Sokáig gondolkodtam leírjam e ezt a történetet de ugy döntöttem meg kell írnom hogy megtudják vannak még olyan emberek akik foglalkoznak a halandókkal és nem az üzleti haszon fontos a számára!

Én kb 2,5-3 éve ismerkedem a bójlizás mesterségével. Én nem egy olyan típusu ember vagyok aki nem szeret ugrálni és mindent kipróbálni .Igy választottam egy gyártót amit úgy ajánlottak számomra és elkezdtem vele horgászni. Kétszer voltam Biatorbágyon az Arizonán és többször próbáltam egy napos turákon . Működött működött de valahogy az álmom hogy 10+ halat fogjak nem sikerült!Aztán az idei évben Biatorbágyra a Peca tóra kerültem halőrnek. Örömmel töltött el hogy végre azt csinálhatom amit szeretek és nem mellesleg horgászhatom is. Itt is az általam használt csalival próbálkoztam de 3kg-fölé nem sikerült jutnom. Tudni kell hogy ez a tó egy 3,2 hektáros intenzíven telepített horgásztó benne nagy mennyiségű 1-2 kg-os ponttyal. Vannak benne széptermetes halak is de hát ekkor még csak a mende mondák alapján halottam róluk.

Nyár elején el kezdtem gondolkodni azon hogy mi lenne ha gyártót váltanák. Sok emberrel beszélgettem a tapasztalatokról és persze próbáltam tapasztalatokat is gyűjteni. El kezdtem az interneten bujni és megmondom őszintén véletlenül rá találtam a DCB oldalára. Nézegettem a termékeiket az árakat ami egy közönséges ember számára sem mellékes!

Meg néztem hogy lehet fel venni a kapcsolatot a gyártóval és irtam egy emailt amiben le irtam fentieket. Legnagyobb meglepetésemre kb 2 percen belül érkezett válasz .Ezt követően szó szót követett majd a tulaj „Zoli” irta hogy adjam meg a számom és fel hív. Nagyon meg lepődtem ezen hogy ilyen egyszerű ez milyen cég lehet az ahol ilyen könnyű dolga van az embernek.

Elkezdtünk beszélgetni elmondtam mivel horgásztam eddig a tapasztalataimat és hogy miért tetszettek meg a DCB termékek .A célom az volt hogy egy ilyen tavon le szelektáljam a halakat amit megosztottam Zolival .Ő jó ötletnek tartotta partner volt és le adtam a rendelésemet. Kb egy hét múlva vettem át a csomagot és nagyon vártam már az első tapasztalatokat.

Elérkezett az első horgászat ! Késő délután érkeztünk a tóra. Én Robin Red 24-es golyót füztem fel a kollégám pedig ugyan ezt Sárgadinnyésben. Eltelt két óra egy mozdítás nélkül. Már kezdtem fel adni amikor elfüstölt a botom. Kezembe vettem a botot és már akkor éreztem hogy ez bizony minden eddig fogott halamnál nagyobb.kb.10 perces fárasztás végén sikerült megszákolnunk egy 10,40 kg-os tövest .Hát leírhatatlan volt az örömöm .Első peca és egyéni rekord!


Kb egy hét telhetett el amikor kollégám dolgozott a tavon. Ő ismét Sárgadinnyés Robin Redet fűzött fel. Telefonon beszéltük és mondta hogy fogott 2 db 4 körüli potykát de semmi komoly. Ekkor el gondolkodtam azon hogy véletlen volt a 10+ -os és ugyan ott tartunk ahol eddig. Elköszöntünk egymástól és mondtam neki ne adja fel.kb.2 óra mulva csörgött a telefonom. Kollégám volt és már a hangján halottam hogy valami történt. Csak annyit mondott hogy gyönyörű hallal harcol de le teszi. Nagyon vártam hogy ismét hívjon. Kb 15 perc múlva ismét jelentkezett és nagy örömmel újságolta hogy 12,5 kg-os tövest fogott. Meg harcoltak egymással mert a hal akasztás után azonnal a kíméleti terület felé vette az irányt és kb.15 perces fárasztás végén sikerült ki vezetni az akadók közül és a szákba terelni. Már kezdtem el hinni hogy jól váltottam!

Következő munka napomon szakadt az eső viharos szél fújt. Egy lélek nem horgászott a tavon. Gondoltam lógatok egy kicsit jobban megy az idő. Ki mentem Robin Red 24-es oldódó golyó és csend. Teltek az órák majd elfüstölt a botom. Már akkor amikor fel vettem a botot éreztem hogy ismét sikerül megdöntenem az egyéni csúcsomat. A hal balra indult el ki a nyílt vízre. Fokozatosan loptam el tőle a zsinórt. Meglepetésemre kb.3 perc alatt már előttem forgott egy gyönyörű tükrös!Remegett a lábam hogy el ne mennyen. Még egy pár perc harc és sikerült szákba terelnem. A parton egy csodálatos egészséges tükrös nézett rám aminek horog még nem volt a szájában. Gyors mérlegelés 13,90 kg. Nagy boldogságot éreztem hogy végre én is tudok igazán nagy halakat fogni.

Ezt követően a tavon rengeteg halat fogtunk már 10+ -kat is de elmondhatom hogy a DCB csalikkal 3 kg alatti halat is ritkán fogunk. A legtöbb 5-6 kg súlyú. Tehát az amiért váltottam be következett és nagyszerűen tudom vele szelektálni is a halakat .Azóta már Pátkán is bizonyítottak a csalik.

Összességében a következőket mondhatom el. Zoliban egy olyan embert ismertem meg aki önzetlen és ugyan olyan nagy örömmel tölti el a csaliját használó horgászok öröme mint az magát a horgászt. Segítőkész a nap bármely szakában megtalálható és örömmel segít ha gondban van a horgász. .Teszt horgászai is bármikor állnak az ember rendelkezésére válaszolnak tanácsokat adnak!Egy igazi csapat. Örülök hogy vannak még olyan gyártók akik a horgásszal is foglalkoznak és nem csak a csalijukat tukmálják!Az általa gyártott csalik nagyon intenzív aromákkal rendelkeznek. Az oldódó golyók szintén erős aromákkal rendelkeznek és hosszú lassú oldódási idejükkel nyerték el a tetszésemet amihez hozzá tartozik hogy oldódás közben jól látható a külömböző magvak és egyéb összetevők le oldódása. Ellenben az eddig használt oldódó golyókkal ami 1 óra alatt eltűnt a horogról.


Én jól döntöttem amikor a DCB csalikat választottam. Mindenkinek ajánlani tudom ez már nálam bizonyított!

GÖRBÜLJÖN!!!


Új hozzászólás
Ábrahám Gyula
2014-08-25

Pátka Róth Tó.

Csapatunk a hétvégén Pátkára a Róth tóra utazott egy 36 órás pecára! Vegyes érzelmekkel érkeztünk meg hiszen az előzetes érdeklődések alapján azt az informáciot osztották meg velünk hogy a tóban igen nagy számban található törpeharcsa.A tógazda fogadott minket aki elmondta hogy valóban rengeteg törpe került a tóba de nagy munka árán mára már szinte zavaró jelenségek nélkül lehet horgászni.
EZT MEGERŐSÍTENI TUDOM A TÓGAZDA MUNKÁLYÁNAK KÖSZÖNHETŐEN A 36 ÓRA ALATT MINDÖSSZE 2 DB TÖRPÉT FOGTUNK!!Egyáltalán nem zavaró a jelenlétük a TÓBAN!

Na de a lényeg. Megérkezésünket követően tábort vertünk majd mindenki elfoglalta az állását és megkezdődött a várva várt peca.A tó kb.120 méter széles és a halak a szemközt található nádfal tövében találhatóak nagy számban. Ennek megfelelően döntöttünk ugy hogy a nádfalra és attól kb 10 m-erre helyezzük el a bójákat és az etetést. A bojáknál egy magvas etetést alkalmaztunk pelet mixel a nádfalnál pedig koncentráltan a csali köré történt az etetés .A vízmélység ezen a részen 1,8-2m-er a meder alja kemény!

Azt kell mondanom nem teltek az első órák hatalmas horgász élményekkel. De sebaj amíg a halak kapására vártunk ez idő alatt össze ismerkedtünk a parton horgászó sporikkal és természetesen iz kóstolásra is sor került vajon kinek jobb a „gyümölcs leve”!!!!Elkészült a finom lecsó és az ehez való áldomás is meg volt!

Miután mindenki jó lakott ujra csalizás és csend! Próbáltunk ugy horgászni hogy lehetőség szerint mindenki más iz világgal próbálkozzon.
Délután 13.00 óra körül aztán végre a kapásjelző hangja megtörte a csendet. Egy igazi füstölős kapással jelentkezett az első vendég .Egy gyönyörű hibátlan 8,68 kg-os töves csoki banán 16-os csalizóra!

Ujra csalizás és dobás az etetett bojára. Sajnos újra csend következett igy többszöri csali csere következett majd váltottam az oldódó golyókra hátha meghozza a kapó kedvüket. Aztán be jött 15.50 körüli időben a bójánál elhelyezett 24 –es chili –fokhagyma golyót húzta el egy gyönyörű 9,42 kg-os töves! Sajnos e közben társaimnak még kapást sem sikerült kicsikarni.

Elmondható volt erre az időszakra hogy nagyon nem voltak étvágyuknál a halak hiszen a parton szinte senki sem húzta a halat!Azért ez megnyugtató volt hogy nem mi hibázunk valamiben hanem sajnos a halak érezhették a közelgő rossz időt.

Szerencsére nem sokat kellet várni az újabb jelentkezőre talán az időközben lehullott eső hatására mert egy óra sem telt el amikor ismét a fenti iz világra egy határozott füstölős kapással jelentkezett mint utólag kiderült a túra legnagyobb halacskája egy 13.48-as gyönyörűségesen szép töves!

Én itt be is fejeztem a hal fogást amit ugye csak egy kicsit bánok mert végre elkezdett működni a társaim etetése is!

Az előző halacska szinte még el sem uszott amikor tőlem balra lévő társam kapásjelzője törte meg a csendet. Egy rövid fárasztást követően került parta egy 6.30 kg-os tükrös ami nem tudott ellenállni a Robin Red iz világának!

Ujra csend honolt a tavon igy ismét eszme csere folyt a sporikkal és természetesen némi tüzes víz is elő került ismét a fokozatosan hűlő estében. Majd ismét eleredt az eső!

De végre a tőlem jobbra ülő társamnak is megszólalt a kapásjelzője. Lassú csippanásokat hallatott és a szvinger szép lassan araszolt lefelé!Egy határozott bevágás és a halacska már jött is kifelé mint a torpedó. Természetesen amur ami egy 10 perces fárasztás végén adta meg magát. Végre a nádfal is adott halat egy 6.92 kg-os amur ananász + tigris mogyoró!

Ismét egy 10+ os jelentkező következett. A nádfalról érkezett Robin Red oldódó golyóra egy 10,46 kg-os hibátlan töves!

Lassan be sötétedett a szerelékek behuzásra kerültek elérte a tavat a beígért csapadék zóna! Lassan kiürült a part mindenki menedéket keresett az egyre inkább megerősödö szél és eső elől. Sajnos az éjszaka teljes csendben telt eltekintve a tomboló vihartol.

Reggel aztán megállt az eső de a szél sajnos viharossá fokozódott ami nagyon zavaró volt hiszen teljesen szemből érkezett meg. A késő délelőtti órákban aztán végre ujra megszólat bal oldalon található társam jelzője és ismét egy 10+ os jelentkező érkezett egy 10,80 kg-os töves ananász + tigris mogyoróra!

Ezzel a szépséggel búzsuzott a tó tőlünk!

Összességében a következőket mondhatom. A vízterület amin horgásztunk egy 6,4 hektáros „L” alakban elhelyezkedő vízterület több szigettel tagolva!A víz mélysége az általunk horgászott helyeken 1,5-2 m-es volt helyenként iszapos!A halak inkább az oldódó golyókat részesítették előnyben. Sajnos egy nagyon kapástalan időszakot fogtunk ki de ez a pár halacska ami szerintem jó fogásnak mondható teljesen kárpotolt minket az időjárás miatt!A DCB csalik ismét be bizonyították hogy jol működnek és még kapástalan időszakban is táplálkozásra bírja a halakat!Nem vagyunk el kenődve mert a tavon más sem húzta a halat igy nem mi hibáztunk .Köszönöm társaimnak a segítséget és a jó hangulatot !!!!

Zoli barátomat idézném „csoda csali nincs” a DCB sem az de ismét be bizonyította hogy egy NAGYON JO FOGOS CSALI” és én Biztosan jol döntöttem amikor ezt választottam!!!!

GÖRBÜLJÖN!!!!!!!!!
Tetszik

Új hozzászólás
Hauszgénusz Gábor
2014-08-22

Sziasztok legutóbbi horgászatunkról szeretnék veletek megosztani egy kis beszámolót!
Csapattársam,és barátom hiányában egy ismerősömmel vallattuk a Don carp bojlikat.Az előjelek nem voltak biztatóak,mert vagy semmit vagy nagyon keveset fogtak a sporik.Nem azt mondom,hogy teljesen,de egy kicsit bennem is megtorpant a lendület!Így szép lassan kipakoltam,mire ez sikerült volna addigra az ideiglenes társam,már rég bedobta a botjait!Ugyan azzal az etetőkosaras készséggel amivel horgászni szokott.Annyi változtatással,hogy a felső horog lekerült,és az alsóra kukorica,giliszta,csonti helyett Don carp büdös májas bojli került.Én még komótosan pakolgattam háttal a víznek,amikor hallottam az össze nem téveszthető hangot!Nem nem az elektromos jelző hangját,mert az nem volt,hanem az össze nem keverhető suhanó recsegő hangot amit egy teleszkópos bot ad ki bevágás közben.Hátranézek,és látom megy a fárasztás remegő lábakkal!Átéreztem az érzést,mert nem volt olyan régen amikor velem történt meg,hogy egy szebb hal akadt a horgomra.Itt ne húsz kiló felettire gondoljatok,mert mindannyiunknak bizonyára nagy élmény volt az első nagyobbacska 5-8-kilós hal!Közben hallgatom hú ez hatalmas,hozd a merítőt,jaj,csak el ne menjen........Mindezt a kapás után pár másodperccel.Jó volt látni az örömét amit sugárzott!Viszont ahogy ez lenni szokott pillanatokon belül kiegyenesedett az öreg teleszkópos.Nagyon sajnáltam,és már elkeseredtem,hogy feladja,és indulhatunk haza,vagy az egész napra rányomja a bélyegét,és visszakerül a giliszta,csonti!Ez hála isten nem így történt azonnal kérte a segítségem a csalizásba,és dobott is vissza.Én sem tétlenkedtem.Mint akinek nőt még két keze úgy fejeztem be a pakolást,és már be is voltak élesítve a botok.Ami ezek után történt velünk azt pedig elmesélik a fotók!Amit biztosra mondhatok a DON CARP BAITS bojlik most már háttérbe szorították a csontit,és a gilisztát társamnál is!Jó peca volt Köszönet a Don carpos golyóknak melyek a mai pecán a Full májas,Squid Octopus,és Sárgadinnye Robin Red voltak

Új hozzászólás